Ha viszonylag könnyű, családdal és ebbel is simán teljesíthető erdei sétára vágysz, akkor Telkinél ne is menj messzebb! És nincs is messze. A Telki Öreg Tölgy Erdei Tanösvény a tölgyerdőt járja, hol széles erdei úton haladva, hol pedig sűrűn benőtt ösvényen.

Tölgyerdőben jártam...

Telki közel esik Budapesthez, Zsámbék felé félúton, szinte összenőve Budajenővel. A Telki nevét viselő Öreg Tölgy Erdei Tanösvény is a két település határában kezdődik, és a környékükön kanyarog hol szellősebben, hol mélyebben egy tölgyerdőbe hatolva. Érdemes autóval érkezni – vagy különben már a busztól megkezdődik a gyaloglás – és megcélozni a Bodza utcát, melynek a végében, egy kerítéskapun átlépve kezdődik a kirándulás.

Egy darabig előre és felfelé haladunk, majd kiérünk egy kisebb tisztásra, ahol áll két pad: ezek az ún. napnyugtanéző padok, és nem véletlen a név. Pont szemben állnak a nappal, és nemcsak végignézhetünk egy napnyugtát, sőt még akár egy napfelkeltét is, hanem az arcunkat is süttethetjük a napsütésben. 

A két pad amolyan indulási és érkezési pontot is jelöl, merthogy a tanösvény a pár perces séta után innen indul, erről pedig egy tábla is tájékoztat, ami összefoglalja, merre is kanyarog majd a út. A közel 3 km hosszú tanösvényen viszonylag sűrűn követik egymást a táblák (összesen kilenc), és megtudjuk róluk, milyen a növényzet, a madár- és a vadvilág, meg hogy hányféle gomba van a környéken. A tanösvény, talán már kiderült, körtúra is egyben, a padoknál lyukadunk ki a végén, és már előre szólunk, hogy a kirándulóhely nevét adó, több mint 250 éves, jó nagyra nőtt fával, egy molyhos tölggyel is az erdei séta vége felé találkozunk.

Mint megtudjuk az egyik tábláról, ebben az erdőben, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. gondoz, háromféle tölgyfa található: a famatuzsálemet is adó molyhos tölgyek mellett csertölgyekkel és kocsánytalan tölgyekkel is találkozhatunk. Ha egyszerűen, de érthetően akarjuk őket jellemezni, akkor a cser a nagy és sűrű, a kocsánytalan a vékony, kopasz és végül a molyhos a tipikus. 

Elmélyülten bolyongani az erdőben

A kirándulás másfél-két óra alatt teljesíthető, ha közben meg-megáll az ember, hogy gyönyörködjön a tájban, az erdőben. Persze azért jelezzük, ez a kirándulás nem a panorámákról szól elsősorban. Bár megyünk felfelé, nem is keveset, és itt-ott ellátni jó messze, de inkább az erdei kalandozáson van a hangsúly ezen a tanösvényen, nem pedig a természet lenyűgöző látványán. A 150 méter szintkülönbség nem vészes, és bár van két meredek, ez a kirándulás nem tartozik a különösen megerőltető kihívások közé. A 3 kilométernyi táv egyébként sem sok, így az egyes szakaszok sem vezetnek hosszan, úgyhogy lehet valami meredek, de nem tart sokáig. 

Az Öreg Tölgy tanösvényhez leginkább a ráérős bandukolás passzol tempó tekintetében, mert az erdő is ezt üzeni időtlen hangulatával: hogy fékezzünk le, ne rohanjunk, elég, ha lassan haladunk előre. Épp ezért egy itt megejtett erdei séta arra is jó, hogy elmerüljünk a gondolatainkban. Nagy és fontos döntéseket hol máshol is hozzon meg az ember, mint egy tölgyesben? Eltévedni biztosan nem fogunk, mert az útvonalat pontosan és jól láthatóan kitáblázták, plusz a tanösvénynek saját jele is van, ami szintén végig követ bennünket a kirándulás során a fák törzsére festve. 

Menet közben az egyetlen látványosság maga az erdő, az aljnövényzet és a fák. Időnként azonban kiérünk a fák közül, kisebb-nagyobb tisztások mellett visz el az út ilyenkor, és a kirándulás ezen pontjain ellátunk a messzeségbe is, a Zsámbéki-medencére. A tanösvény elég népszerű, viszonylag sűrűn találkozni más kirándulókkal, családi természetjárásra tökéletes választás a Telki Öreg Tölgy Erdei Tanösvény, amit egyébként 2011-ben létesítettek helyi kezdeményezésre. 

A kirándulás nagyjából háromnegyedénél érkezünk meg a névadó famonstrumhoz, az Öreg Tölgy mellé. Méltó a nevére, terebélyes, hatalmas, tekintélyt parancsoló példány, egyértelmű uralkodója a környéknek, az erdőnek. Az ilyen nemes, régi fák törzsét megérinteni is időutazás: mi mindent „láthatott” bő 250 év alatt.

A lefelé vezető utat akár már zsebre dugott kézzel, fütyörészve is megtehetjük, annyira célra tart. A kirándulás majdnem végén ismét megérkezünk a körtúra kezdő- és végpontjához, a padokhoz, odatűz a nap, egy kis, arcot simogató napfürdő pont jó levezetése a tölgyfaerdei sétának. Aztán indulhatunk is lefelé, a parkoló autóhoz vagy a buszhoz, attól függően, ki mivel jött.

Már kapható a
We Love Budapest új könyve!

Nagy hírünk van, megjelent az első könyvünk! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.

A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt már meg is rendelhetitek!

hirdetés

Címkék